Kihívások és válaszok a KKV-k irányításában - abas

2014. október 30.-án tartott egy konferenciát az abas, sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudtam ott lenni, de most kaptam egy összefoglalót a rendezvényről. Változtatás nélkül közreadom:

Sikeres volt az abas Konferencia – A résztvevők szerették, lesz ismétlés…

Október 30-án teltházas kkv konferenciát szervezett az abas Magyarország Vecsésen, az Airport Hotel Stációban. A rendezvényen gazdasági szaktekintélyek és sikeres KKV vezetők, valamint az abas Magyarország szakértői a kkv szektort érintő leggyakoribb nehézségekre hívták fel a figyelmet, és egyben megoldást is kínáltak a vállalatirányítási problémákra.

abas konferencia_1.JPG

A konferencia főelőadója dr. Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke volt. Szerinte hazánkban a kedvezőtlen üzleti klíma leginkább a kis- és középvállalkozásokat sújtja, valódi exportra jelenleg csak a szektor 10%-a, körülbelül 2000 vállalkozás képes. Az exportőrré és beszállítóvá válás kormányzati támogatásáról már Kokas Tamás, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) Befektetésösztönzési Főosztályának főosztályvezető-helyettese beszélt. Előadásában kiemelte, hogy egy vállalat beszállítóvá válásának feltétele a vállalatirányítási rendszer megléte és rendelkezésre állása. A rendszer elsősorban a termelés folyamatait, a szerződéses feltételek lebonyolítását, a megrendelés idejében való teljesítését gyorsítja, valamint betekintési lehetőséget nyújt az egyes beszállítói folyamatokba.

abas konferencia_2.JPG

Dr. Vértes András (balra), a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke és Peter Forscht (jobbra), az ABAS AG alapító tulajdonosa.

 

A konferencián részt vevő kkv vezetők saját tapasztalataikról, vállalatuk nehézségeiről is beszélgettek az előadásokat követő fórumon. Sokaknál gondot okoz a nyugdíj előtt álló vállalatvezető utódlása, amire hathatós megoldást nyújt a megfelelő vállalatirányítási rendszer bevezetése. A jelenlegi abas ERP felhasználók – mint például a speciális csomagolással foglalkozó Baán Bt. vagy a nagy múlttal rendelkező GANZ Holding – beszámolója szerint az időgazdálkodás javításában, az árajánlattétel felgyorsulásában, a termelés tervezésében drasztikusan fejlődött vállalatuk az ERP bevezetés óta.

Baán Miklós, a Baán Bt. ügyvezetője szerint az ERP bevezetésnek köszönhetően sokkal átláthatóbbá vált az egész vállalatirányítási folyamat, egy kattintással bármikor naprakész információkhoz juthatnak a cég vezetői. Az átlátható és gyorsan lekérdezhető információknak köszönhetően megszűntek a felesleges eszköz és alapanyag rendelések, könnyűvé, gyorssá és átláthatóvá vált az ügyviteli rendszer. Az érdeklődő megbízóknak a gyors lekérdezésnek köszönhetően, akár már a telefonbeszélgetés ideje alatt pontos árat tudnak mondani. Az így felszabaduló rengeteg időt és energiát a megfelelő területre összpontosítva tovább lehet fejleszteni a folyamatokat, ennek eredményét láthatjuk a vállalat lendületes növekedésében is.

Soltész Sándor, a GANZ Holding termelési igazgatója előadásában a megváltozott vevői igényekről beszélt. Elmondása szerint sok megrendelő már a gyártási folyamatok során szeretne minden információhoz hozzájutni, gyakorlatilag „mindenbe belátni”. Ezt a vevői igényt csak egy jól működő ERP aktív használatával lehet kiszolgálni. Az abas ERP használatának köszönhetően a GANZ Holdingnál lerövidültek és hatékonyabbakká váltak a termelési értekezletek, a megbeszélések során pár gombnyomással az egyes folyamatok valós idejű állapotát láthatják a vezetők. A gyártás tervezés átláthatóbbá vált, nem fordulhat elő többé, hogy a párhuzamosan futó projektek egyazon nyersanyag készlettel tervezzenek és ez csak a gyártás pillanatában derüljön ki. A megrendelő kérésére a gyártás teljes folyamata nyomon követhető és ellenőrizhető. Visszakereshető, hogy egy hegesztési varratot évekkel korábban melyik munkatárs készített el, vagy akár az is, hogy egy garanciális időn rég túljutott motorba milyen és honnan származó alkatrészeket szereltek be. 

Az abas ERP hasznosságát a B&S Elastic Kft. is alátámaszthatja, hiszen a műanyagipari vállalat a 2012 év végén gyorsított eljárással (6 hét alatt) bevezetett abas ERP-nek köszönhetően tudta biztosítani azt a minőségbiztosítást és nyomonkövethetőséget, amelyet az egyik legnagyobb nemzetközi járműgyártó cég várt el tőle, amikor a B&S Elastic a multi beszállítójának jelentkezett. Az autóipari beszállítóvá válás hihetetlen forgalomnövekedést eredményezett a cégnél, napjainkban egyetlen megrendelés a korábbi éves forgalmukkal lett egyenértékű. A cég sikeréről az abas Magyarország vezetői számoltak be, a B&S Elastic ügyvezetője ugyanis, bár szeretett volna, mégsem tudott előadóként részt venni a konferencián: a megnövekedett gyártási igények miatt ugyanis a cég éppen új üzemcsarnokot épít.

Hoffer István, az abas Magyarország – InterJNet Kft. – ügyvezetője több megkeresést is kapott már gyorsított ERP bevezetésre vonatkozóan. Tapasztalata szerint elkötelezett menedzsment mellett ez a változás hatékonyan kivitelezhető, ha a szükség úgy kívánja, akár 6 hét leforgása alatt is bevezethető az abas ERP. Ehhez természetesen szükséges a megbízó cég munkatársainak elkötelezettsége és az abas Magyarország kipróbált és hatékony bevezetési metódusa.

Az abas KKV Konferencia hasznosságát a rendezvényen részt vevő nyitott és változásra fogékony cégvezetők is megerősítették, így az abas Magyarország a KKV konferencia megismétlését tervezi.

A bejegyzés trackback címe:

https://erp-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr326916235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása