Interjú rovat: Trenger Csaba

Viszonylag régen jelentkeztem interjú rovattal, viszont Magyarországon még mindig nagyon sok ismert és elismert szakember dolgozik, akiket szeretnék bemutatni Nektek, elsősorban ERP témában. Ma egy igazi ERP szakértőt szeretnék bemutatni, Trenger Csabát. Csaba a TRL Hungary Kft. ügyvezetője és neve elsősorban a Maconomy vállalatirányítási rendszer kapcsán ismert.

Szia Csaba. Az interjú elején megbeszéltük, hogy tegeződünk, így az interjú hangulata is lazább lesz. Úgy mutattalak be, mint ERP szakértő, de úgy tudom az alapszakmád geológus és csak későbbi tanulmányaid során szereztél közgazdasági diplomát illetve végeztél posztgraduális képzést számítástechnika szakon. Akkor hogy is van ez?

20140403-120423.jpgTrenger Csaba: Szia Tamás. Köszöntöm a blog olvasóit és köszönöm a lehetőséget. Valóban geológus szakon végeztem, de mindig is vonzottak a gazdasági tudományok, mégis mikor annak idején a felvételiről kellett döntenem, a természet szeretetem kerekedett felül. Viszont mikor 1986-ban elkezdtem dolgozni – akkor még lassabb volt a világ, mint most – úgy éreztem, hogy a munkám mellett belefér, hogy másik érdeklődésemnek megfelelő irányba is tegyek lépéseket, ráadásul akkor már nyílt a világ a vállalkozások irányába is. Fiatalon, lelkesen és tágabb lehetőségek reményében vágtam bele a közgazdaságtanba és az informatikába. De mind a mai napig jó döntésnek bizonyult, mivel a bányászati iparág teljesen elsorvadt Magyarországon.

Tehát dolgoztál pár évet geológusként, de a rendszerváltáskor azonnal vállalkozásba fogtál?

Trenger Csaba: Igen, a 90-es évek eleje ilyen szempontból tényleg egy remek időszak volt. Jóval kevesebb hátérrel és egyszerűbb feltételekkel lehetett vállalkozásba kezdeni. Rokoni szálon sikerült közelebbi kapcsolatba kerülni az Epson nyomtatókat importáló céggel, azaz az első vállalkozásunk profilja a nyomtatók értékesítése volt. Erről persze hamar kiderült, hogy - pláne vidéki kisvállalkozásként - kevés, úgyhogy viszonylag gyorsan bővítettük a profilt, számítógépeket szereltünk össze, alkatrészeket, kellékanyagokat kezdtünk forgalmazni. Sok környékbeli céget sikerült megszerezni ügyfélnek, egyrészt a barátságos árainknak, másrészt személyes kapcsolatainknak köszönhetően.

Mégis a családi vállalkozás mellett vagy után nagyobb cégeknél kezdtél alkalmazottként dolgozni (pl. Novotrade, Omnisoft, később a Graphisoft). Miért?

Trenger Csaba: Nagyon könnyű volt vállalkozást indítani, viszont az is hamar kiderült, hogy a vállalkozás működtetéséhez sokkal több profizmusra van szükség. Ezért gondoltam, hogy mint az egyszeri legkisebb királyfi, elindulok szerencsét próbálni, azaz tapasztalatot szerezni a nagyoknál. Nem volt könnyű döntés, hisz addig főállásban még mindig a Dorogi Szénbányáknál dolgoztam, és mellékállásként vittem a vállalkozást. Azaz, amikor úgy döntöttem, hogy eljövök a fővárosba profi cégekhez dolgozni, egyrészt végleg feladtam az eredeti hivatásom, otthagytam az ugyan perspektíva nélküli, de mégis biztos kenyérkeresetet adó állásom, a vállalkozást pedig ráhagytam a feleségemre, és a sógoromra. Utólag szerencsére nyugodtan mondhatom, hogy megérte. Egyrészt feleségem nagyon is jól továbbvitte a vállalkozást, a Graphisoft-nál pedig megismerkedtem a Maconomy-val, és ott kezdődött az igazi szerelem az ERP rendszerekkel.

Hogyan lettetek a Maconomy hazai és később régiós forgalmazói?

Trenger Csaba: 1994-ben alakult a Trenger és Társai Kft. A vállalkozás speciális szoftveres megoldások forgalmazásával kezdett, és mindjárt az elején elkezdtük értékesíteni a Maconomy 'light' verzióját, ami mikrovállalkozások ERP szoftvere volt, de a legtöbb ügyfelünk csak számlázásra használta. A Maconomy normál változatát először a Minolta Hungary Kft-nek értékesítettük 1996-ban, majd a Hilltop Neszmély Kft-nek (azóta már zrt) 1997-ben.

Maconomy_FB_ad_1.png

Hogyan bővültetek, nőttetek 1997 óta?

Trenger Csaba: 2000 egy fontos mérföldkő volt a TRL életében. Egyrészt akkor változtattuk meg a nevünket, aminek az elsődleges indoka az volt, hogy szerettünk volna külföldi piacokon is megjelenni, amihez a Magyarországon egyébként bizalmat ébresztő eredeti nevünk nem volt alkalmas. A külföldi terjeszkedési tervekkel egy időben döntöttünk úgy, hogy a Maconomy light, és az egyéb szoftveres megoldások helyett a Maconomy-t, mint ERP-t nevezzük meg fő termékünknek. Ennek érdekében jelentős befektetetéseket is tettünk, tanácsadókat, fejlesztőket, értékesítőket vettünk fel, és kialakítottuk a marketing stratégiánkat, és legyártottuk az ehhez szükséges eszközöket. Ugyancsak ekkor nyitottuk meg budapesti irodánkat. Gyakorlatilag elkezdtünk professzionális cégként működni. A sikerek először csak Magyarországon jöttek. Nagy változást a 2004-es év hozott, amikor a Maconomy-val aláírtuk a regionális disztribútori szerződésünket, azaz Magyarország mellett Csehországban, Szlovákiában, Horvátországban, Szlovéniában, Finnországban és a balti országokban nyertünk jogosultságot, hogy helyi partnerekkel kössünk viszontértékesítői szerződést. Jelenleg Csehországban, Horvátországban és Finnországban van helyi partnerünk.

A Maconomy rendszernek csak forgalmazó vagytok tehát?

Trenger Csaba: Igen, eredetileg egy dán fejlesztésű ERP, amit a fejlesztők kifejezetten a professzionális szolgáltató cégek részére fejlesztettek. Időközben a Maconomyt felvásárolta az amerikai ERP óriás, a Deltek, de mind a Maconomy termékvonalat, mind azok nevét megőrizte.

De mi is ez a Maconomy rendszer?

Trenger Csaba: A Maconomy egy projekt alapú integrált vállalatirányítási rendszer, amelynél a más ERP rendszerekkel ellentétben nem a gépekre, termékekre és készletre helyeződik a fő hangsúly, hanem a munkatársakra, az időre, projektekre és a tudásra. Elsősorban marketing-kommunikációs ügynökségek, könyvvizsgáló- és adótanácsadó irodák, jogi irodák, tanácsadó cégek, informatikai fejlesztőcégek (amilyenek mi is vagyunk), mérnöki- és tervezőirodák használják a rendszert. És olyan modulokkal rendelkezik, mint pénzügy menedzsment, projektmenedzsment, üzleti intelligencia, idő- és költségrögzítés, kezelés, CRM, erőforrás- és kapacitás tervezés, HR. Tehát nem a klasszikus értelemben vett kereskedelmi tevékenységet támogató megoldás a miénk, de éppen ezért sokkal inkább alkalmas olyan vállalkozások háttér adminisztrációjának a támogatására, amelyek projekt alapon működnek.

Maconomy_Screen Shot.jpg

A Maconomy mellett vannak-e más termékei, szolgáltatásai a TRL-nek?

Trenger Csaba: A fő fókusz nálunk egyértelműen a Maconomy, tehát csak ahhoz kiegészítő megoldásokkal foglalkozunk, kereskedelmi modul, média modul, hibajegy kezelő integráció. Ezek azok, amiket termékként megnevezhetek, de a talán a legfontosabb a tudásunk, az a 14 év alatt összegyűjtött tapasztalat, aminek köszönhetően szinte a világon bármelyik Maconomyt használó ügyfél számára kompetens szolgáltató/fejlesztő cégként tudunk megjelenni.

Érdekelne, hogy a cég hogyan élte meg a 2008-as válságot, gazdasági visszaesést?

Trenger Csaba: 2008-ban még nem éreztük igazán a válságot, sőt az azt követő években sem igazán. Köszönhetően az ERP bevezetéseket támogató pályázatoknak, egészen 2013-ig stabilan, és nyereségesen működtünk. Az első nehéz év a válság óta a 2013 volt, amikor megéreztük, hogy vagy a szolgáltatások/termékek bővítésével, vagy új piacok szerzésével kell pótolnunk a válság miatt elvesztett ügyfeleket, illetve a csökkenő fejlesztésekre, tanácsadásra vonatkozó megrendeléseket a meglévő ügyfeleinktől.

És mik a jövőben célok?

Trenger Csaba: A Maconomy-hoz számos kiegészítést fejlesztettünk az ügyfeleinktől kapott igények alapján. Ezek közül három kiegészítést 'termékesítettünk' is, azaz marketing anyagokat, részletes adminisztrációs és felhasználói dokumentációt készítettünk. A három modul a Kiskereskedelmi modul, a Média modul, és a Hibajegykezelő. Ezeket a modulokat szeretnénk a meglévő Maconomy ügyfeleknek (saját, és külföldi) értékesíteni, illetve általuk növelni az esélyét annak, hogy új ügyfeleket szerezzünk. A terveink között szerepel még, hogy a Maconomy fejlesztési és tanácsadási tapasztalatainkat ’exportáljuk’, azaz olyan külföldi Maconomy ügyfeleknek is dolgozzunk, akik nem tőlünk vásárolták a Maconomy-t.

A bejegyzés trackback címe:

https://erp-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr126717721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása