Fluktuáció - első rész

Ennek a cikknek az lenne a célja, hogy tanácsokat adjak, és megosszam tapasztalataimat a téren, hogy hogyan lehet kezelni egy olyan szituációt, amikor egy tanácsadó, egy programozó (kulcsfontosságú munkatárs) elhagyja a cégünket. Az élet megy tovább, de néha ezt cégen belül és a partner cégeknél nem veszik észre, vagy nem akarják észrevenni.

Hogy miért megy el egy kulcsfontosságú munkatárs a cégtől, a cikk szempontjából most em lényeges, erre majd a cikksorozat harmadik részében térek ki.

Ami fontos, hogy hogyan előzzük meg azt, hogy egy munkatárs távozása alapjaiban rengesse meg az üzletvitelt, és hogyan tudunk felkészülni egy munkatárs távozására.

Felkészülés:

 

  • Először is minden írásos információ közös helyen legyen tárolva, alakítsunk ki közös dokumentációs tárházat
  • A projekteket közös mederbe kell terelni. Egy közös munkaterv alapján szükséges az egyes, egyedi projekteket vezetni. Alakítsunk ki "bevezetés módszertant".
  • A tanácsadók, konzulensek tudják helyettesíteni egymást.
  • A programozókra ugyanez igaz.
  • Nem szabad, hogy a tanácsadás személy központú legyen. Az ügyfél nem Giller Tamással áll kapcsolatban, hanem az adott céggel. Ha megszokja, hogy adott személy segít neki mindig mindenben, akkor nagyon hamar rászokik az adott munkatársra, és az adott munkatárs felmondása esetén teljesen kétségbe esik, mert nincs tisztában a többi tanácsadó tudásával, segítő készségével, hatékonyságával, pedig lehet, hogy jobb tanácsadók is vannak a cégen belül.
  • Egyedi szálakon futó fejlesztés nagyon veszélyes lehet. Ennek kerülése a cél. Egy alap rendszert 100 irányba fejlesztve 100 tanácsadóra van szükség, míg 1 irányba fejlesztve 100 céget is le lehet fedni 5-6 tanácsadóval (legalábbis lényegesen kevesebbel).

Mit tegyünk, ha a munkatárs beadta a felmondását?

Felmondási idő alatt:

  • A munkatárs munkáinak elemzése, értékelése szükséges, hogy kioszthatóak legyen új kolléga részére.
  • A munkatárs távozásáig bizonyára nem lehet új alkalmazottat felvenni, ezért először házon belül kell kiosztani a részfeladatokat (helyettesítés szerepe ilyenkor nagyon fontos).
  • Ügyfeleket értesíteni kell, de csak akkor, ha megvan a helyettesítés rendje.
  • A távázó munkatárssal célszerű megegyezni, hogyha felvették az új kollégát, akkor pár napra visszajön oktatásokat tartani (felmondási időből elengednek előre pár napot).

Azt kell észrevennünk, hogy egy munkatárs távozása jelentős összegű költségekbe kerül, ezért célszerű arra törekedni, hogy a munkatárs elégedett legyen a munkájával, és a fluktuációt alacsonyan tudjuk tartani.

Hamarosan folytatom...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://erp-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr301299859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Macher Judit

macher_judit.jpg

Magamról

Macher Judit vagyok, a Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt. második generációjának tagja. A szüleim által 30 éve indított, bérmunkával foglalkozó Bt-ből mára egy közel 100 főt foglalkoztató integrátori szerepkört is ellátó Zrt. lettünk. Az innovatív megoldásokra való nyitottság mindig is jelen volt cégünk életében, így lettünk Magyarország öt Mintagyárának egyike. Ennek kapcsán számos céggel osztottuk meg a tapasztalatunkat a digitalizációval kapcsolatban, mely során mi is rengeteget tanultunk. Ezzel a bloggal az offline térből az online térbe tesszük át a párbeszédet a legújabb technológiákról (elsősorban az ERP-k területén), és az egymástól való tanulás lehetőségét. Időről időre olyan szakértőket kérek fel tapasztalataik megosztására, akiktől hiszem, hogy sokat tanulhatok, tanulhatunk.

Facebook

Elérhetőség

Ha kapcsolatba szeretnél velem lépni, mert véleményed van, meg akarsz osztani velem valamit, segítségre van szükséged, akkor ne habozz, írj nekem!

macherjudit@gmail.com 

Friss topikok

Kiemelt partnerek

 
logo_white_red_1.png

 prodHost Zrt.
Az okos vállalatirányítási rendszer

 

macher.jpg

MACHER Gépészeti és Elektronikai Zrt.

 

Partnerek

 

 cmo_logo.png

 

  

corvinus-logo-400x280.jpg

 kulcs.png

 hrp_logo_new-1024x552.png

 

 sclogo.png

 

 graphit_logo_1.jpg

Computerworld

Nincs megjeleníthető elem

www.erpblog.hu

Macher Judit vagyok, a Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt. második generációjának tagja. A szüleim által 30 éve indított, bérmunkával foglalkozó Bt-ből mára egy közel 100 főt foglalkoztató integrátori szerepkört is ellátó Zrt. lettünk. Az innovatív megoldásokra való nyitottság mindig is jelen volt cégünk életében, így lettünk Magyarország öt Mintagyárának egyike. Ennek kapcsán számos céggel osztottuk meg a tapasztalatunkat a digitalizációval kapcsolatban, mely során mi is rengeteget tanultunk. Ezzel a bloggal az offline térből az online térbe tesszük át a párbeszédet a legújabb technológiákról (elsősorban az ERP-k területén), és az egymástól való tanulás lehetőségét. Időről időre olyan szakértőket kérek fel tapasztalataik megosztására, akiktől hiszem, hogy sokat tanulhatok, tanulhatunk.

Search Clear

[-] mínuszos.hu

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása