10 hasznos tanács ERP vagy CRM bevezetés előtt

A hazai ERP (és CRM) bevezetések túlnyomó része - sajnos - nem azzal az eredménnyel végződik, amit a megrendelő kitűzött maga és a partner cég felé. Ennek nagyon sok oka van, de általában a felkészületlenség a legnagyobb indok. A megrendelő nincs eléggé felkészülve arra, hogy partner tudjon lenni egy vállalatirányítási rendszer (vagy éppen CRM rendszer) bevezetésekor. Ennek az az oka, hogy a megrendelő nem készített bevezetésre vonatkozó tervet, nincs egy koordinátor, aki az egész bevezetés mellett ott áll és segíti a bevezető cég munkáját, valamint a megrendelőnek csak "vágyai" vannak arra vonatkozóan, hogy mit is akar elérni, de konkrét céljai nincsenek.

 

Egy informatikai rendszert bevezető cégnél már évek óta alkalmaznak projekt bevezetési módszertanokat, terveket, hogy hogyan is kell a rendszert implementálni egy új vállalkozásnál. Nevezhetjük ezeket a módszereket, módszertanokat ún. BPR-nek (Business Process Reengineering), azaz Üzleti Folyamatok Tervezésének (újratervezésének). Ezekben a módszertanokban a szolgáltató rendszeresen kitér azokra a feladatokra, amit az ERP rendszert bevezetni kívánó cégnél kellene megtenni, de ezeket a feladatokat nem mindig tudják számonkérni, mert nincs arra alkalmas vezető a partner cégnél.

 

 

Általában egy új vállalatirányítási rendszert bevezetni kívánó cég azért akar csak új rendszert bevezetni mert:

  • versenytársai is ezt teszik
  • úton útfélen azt hallja, hogy ahhoz, hogy fejlődni tudjunk szükséges a rendszerek fejlesztése
  • különböző pályázatok segítségével olcsón lehet ERP rendszerhez jutni

 

Ezek a dolgok egyébként önmagukban is elegendőek lehetnek ahhoz, hogy valaki új ERP rendszert (vagy akár CRM rendszert) akarjon bevezetni, de csak akkor, ha az ok mögött valódi igény és felkészültség van. Ha csak azért akarok új ERP rendszert bevezetni, mert a versenytársaim is ezt teszik, az nem elég, de ha azért akarok, mert a versenytársaim mögött nem akarok lemaradni, és ha felismerjük, hogyha új rendszerünk lesz, akkor több lehetőségünk is.

 

Ha Ön új rendszert (ERP, CRM, bármilyen informatikai) tervez bevezetni, kérem gondolja végig a következő 10 dolgot:

 

1. Legyenek céljai

Határozzon meg célokat a bevezetés kapcsán. Írja le, hogy milyen eredményeket akar elérni az új rendszernek köszönhetően. Ne általánosságokat írjon le, hogy fejlődni szeretne, jobb akar lenni a versenytársainál, hanem:


  • az új rendszernek köszönhetően 10%-os időmegtakarítást akarok elérni
  • bizonyos kollégák munkáját a számítógépre szeretném bízni; hogy az adott kolléga munkaidejét más munkafázisba csoportosíthassam
  • a könyvelést átláthatóbbá kívánom tenni azáltal, hogy saját – belső – könyvelőt alkalmazok és ugyanazt az ERP rendszert fogja ő is használni

 

 

2. Céljait tárja az ERP bevezetést végző cég elé is

Az nem elég ha csak Ön ismeri a célokat, a célokat az ERP bevezetést végző cégnek is ismernie kell, hogy a rendszert az Ön igényeinek megfelelően telepíthessék.

 

 

3. Vegyen részt az ERP kiválasztásában

Az új rendszer kiválasztását ne bízza csak a munkatársaira. Legyen aktív részese a kiválasztási folyamatnak. Ne higyjen a marketing dumának, kérdezzen, kérdezzen és megint csak kérdezzen.

 

 

4. Mielőtt választ hallgassa meg kollégái véleményét is

Hallgassa meg kollégái véleményét is, mielőtt döntene a bevezetni kívánt ERP rendszerről. Kollégái fogják nap mint nap használni a rendszert, nem pedig Ön.

 

 

5. Bízzon meg projektvezetőt

Ne akarja Ön irányítani a rendszer bevezetését. Bízzon meg kollégái közül projektvezetőt, aki végig kíséri a bevezetés folyamatát a kezdetektől a végéig. Olyan személy legyen, aki eligazodik a vállalkozás dolgaiban, valamint az informatika világában is. Agilis, megbízható, szakértő személy legyen.

 

 

6. Ellenőrizze munkatársai számítógépes felkészültségét

Nem elég ha csak a projektvezető igazodik el a számítógépek világában. A felhasználóknak napi szinten kell dolgozniuk az új rendszerben, ezért nem árt utána nézni, hogy a munkatársak mire képesek ha a számítógép előtt ülnek. Személyes tapasztalatom, hogy az olcsó munkaerő nem ért a számítógép használathoz. Erről a témáról itt olvashatnak bővebben: Számítógép felhasználási ismeret.

 

 

7. Tájékoztassa partnereit az új rendszer bevezetéséről

Egy új rendszer bevezetése után a régi ügyfeleit kell elsősorban kiszolgálnia, ezért fontos, hogy vevői és szállítói is tisztában legyenek az új helyzettel. Egy új rendszer bevezetése kapcsán sok adminisztratív jellegű probléma adódhat, amelyet a vevők és szállítók is kezelhetnek rosszul, főleg ha nem tájékoztatjuk őket előre. Amennyiben egy üzletben történik az új rendszer bevezetése, érdemes kiírni a bejárati ajtóra is, hogy a vevők ne legyenek ingerültek az esetleges lassabb kiszolgálás miatt.

 

 

8. Bízzon az ERP szolgáltatóban

Az ERP szolgáltatót Ön választotta, bízzon benne. Az Ön sikere a szolgáltató cég sikere, így a külső cég egyértelműen motivált abban, hogy sikeres rendszer bevezetés történjen.

 

 

9. Kommunikáció mindig csak írásban

Bármilyen kérése, észrevétele van a rendszer bevezetéssel kapcsolatban, arról mindig legyen írásos anyag annak érdekében, hogy elkerüljék az utólagos egymásra mutogatást, ha valami nem a megbeszéltek alapján történik. A szó elszáll, az írás megmarad.

 

 

10. Készítsen írásos tervet

Az egészet foglalja írásba és készítse el saját projekt bevezetési tervét.

 

 

Ha megfogadja ezt a néhány egyszerű, ám ésszerű tanácsot, akkor valószínűleg az Önnél bevezetésre kerülő ERP vagy CRM rendszer sikeres mérleget fog zárni az Ön és a bevezető cég nagy örömére.

A bejegyzés trackback címe:

https://erp-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr792249126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása