IPMA vs PMI

Projektmenedzsment kapcsán már jó néhány dologról és módszertanról írtam korábbi cikkeimben. Az ERP-BLOG fontosnak érzi, hogy rendszeresen szót ejtsünk erről a témáról, hiszen az Informatikai Szolgáltatások (IS) terén minden egységekbe, projektekbe szerveződik. Ha valahol fontos és kiemelt funkcióval bír a projektmenedzsment, akkor az ez.

Nem állítom, hogy minden projektmenedzsernek valamilyen szakmai szervezethez kell tartoznia, de nem árt. Nagyon sok előnnyel jár, hogyha valaki egy neves szervezet tagja, hozzáfér különböző tananyagokhoz, képezheti magát, részt vehet különféle rendezvényeken és természetesen az adott szervezet tanúsítványát is megszerezheti, különböző vizsgákon keresztül. Ezek a tanúsítványok sokat lendíthetnek a karrierterveken, hiszen nagyon sok projektmenedzsmenttel kapcsolatos álláshirdetés „követelményekkel” foglalkozó szekciójában szerepelnek, míg korábban az „előnyök” között voltak megtalálhatóak.

Kezdjük a „legöregebb” projektmenedzsmenttel foglalkozó szervezettel az IPMA-val (International Project Management Association – azaz Nemzetközi Projektmenedzsment Szövetség). Az IPMA-t (www.ipma.ch) különböző országok, különböző szervezetei közösen hozták létre. A projektmenedzsment tudomány országonként külön-külön fejlődött, így több országban is létrejöttek projektmenedzsmenttel foglalkozó szerveződések. Ezek a szerveződések, társaságok, alapítványok közösen hozták létre az IPMA-t úgy, ahogy ma ismerjük. Az IPMA alapítása 1964-65-re tehető.

Az IPMA 4 különböző tanúsítványt ad ki projektmenedzserek számára:

  • IPMA Level – A: Certified Projects Director
  • IPMA Level – B: Certified Programme Manager or Certified Senior Project Manager
  • IPMA Level – C: Certified Project Manager
  • IPMA Level – D: Certified Project Management Associate

Az IPMA magyarországi tagszervezete a FŐVOSZ (www.fovosz.hu). Aki arról szeretne többet tudni, hogy hogyan szerezheti meg a fenti képesítéseket, az kattintson ide (http://ipma.ch/certification/certify-individuals/), de mindenképpen érdemes tudni, hogy az alapszintű vizsgához elegendő letenni egy vizsgát (ez a D szint), de a többi képesítéshez dokumentált sikeres projektek szükségesek, sőt van szóbeli interjú is.

Most beszéljünk a talán „legismertebb” projektmenedzsmenttel foglalkozó szervezetről a PMI-ről (Project Management Institute – Projektmenedzsment Intézet). A PMI-t (www.pmi.org) különböző magánszemélyek hozták létre az USA-ban. A legnagyobb projekt menedzsment szervezet és nem tagja az IPMA-nak, az USA-ban az American Society for the Advancement of Project Management szervezet az IPMA tagja, amelyet egyébként korábbi PMI vezetők hoztak létre.

A PMI-nek van hazai szervezete a www.pmi.hu. A PMI keretein belül elérhető tanúsítványok a következők:

  • CAPM: Certified Associate in Project Management
  • PMP: Project Management Professional
  • PgMP: Program Management Professional
  • PMI-ACP: PMI Agile Certified Practitioner
  • PMI-RMP: PMI Risk Management Professional
  • PMI-SP: PMI Scheduling Professional

A két legkeresettebb és elérhető fokozat a CAPM és a PMP. Aki PMI tag, az azonnal hozzáfér a teljes tudásanyaghoz az ún. PMBOK-hoz is.

Ezek után mindenki eldöntheti, hogy melyik szervezet tagja szeretne lenni és milyen irányba szeretné tovább képezni magát. Az általam bemutatott linkeket célszerű tanulmányozni. Mindenkinek sikeres projekteket kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://erp-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr304373229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása