A Bevezetés Módszertanról (BPR)

Egy korábbi cikkemben már említettem, hogy egy jó rendszerbevezetés alapja - legyen az ERP vagy CRM - egy megfelelő Bevezetés Módszertan (BPR). Fontos, hogy ilyen módszertannal ne csak a bevezető cég rendelkezzen, hanem a vállalkozás is, akinél az új rendszer kerül bevezetésre. Erről szólt a korábbi cikk.

 

A mai blogbejegyzés arról szól, hogy hogyan is épüljön fel egy informatikai vállalkozás Projekt Bevezetés Módszertana. A lent közölt képzelt vázlat egy lehetséges tartalomjegyzéke lehetne egy ilyen módszertannak. Térjünk is a lényegre:

BEVEZETÉS: A módszertanunk készítésénél fontos, hogy ne ugorjunk egyből a közepébe, mint ókori írók, akik immedias res kezdéssel indították műveiket. Mi adjunk egy keretet a dolognak, írjuk le, hogy mi a célja a bevezetés módszertannak, kinek szól, miért készül, stb. Ne felejtsük el, hogy azért fektetjük le ezeket írásban, hogyha egy új munkatársnak kell bevezetnie a rendszert, akkor a módszertan segítségével ő is sikeres bevezetést tudjon véghez vinni. Nem magunknak írjuk a módszertant, hanem azoknak, akik majd a rendszert be fogják vezetni.

 

MÓDSZERTAN: Ezután már jöhet maga a módszertan, amit a következő vázra fűzhetünk fel.

I.                    Projektterv

a.       Szerepkörök: Határozzuk meg azon személyek körét, akik részt fognak venni a bevezetésben (tanácsadó, projekt bevezető, rendszerintegrátor, stb.). Nem nevesíteni akarjuk ezeket a személyeket, hanem meghatározni azon szerepköröket, akik majd részt vesznek egy új rendszer bevezetésében, és leírjuk az egyes szerepkörök feladatait.

b.      Személyes találkozás: A projektvezető tegyen személyes látogatást a vállalkozásnál, ahol az új rendszer be kell vezetni. Kérdezzen, kérdezzen és jegyzeteljen.

c.       Folyamatelemzés: A projektvezető tapasztalatai alapján a bevezetést végző csapat elemezze a feladatokat, és hozzon meg döntéseket. Ki, mikor, mit fog csinálni. Van-e szükség további információkra, stb.

d.      Központi bemutató, oktatás: A kapott információk alapján mutassuk be újra a rendszert a vállalkozásnak (döntéshozóknak, munkatársaknak). Azért írom, hogy újra, mivel az értékesítési folyamat során bizonyára több bemutatón is túl vagyunk már.

e.      Felhasználónkénti oktatások meghatározása: Az eddigi információk alapján hozzunk következtetéseket, hogy a vállalkozásnál ki mivel foglalkozik. Ez alapján meg tudjuk határozni, hogy kinek milyen szintű oktatásra van szüksége.

f.        Igényfelmérés: Ez a legrészletesebb folyamat. Egy teljes igényfelmérésre van szükség a vállalkozásnál. Szükség van arra, hogy pontosan mit, hogyan kell majd beállítani. Mik a működési alapelvek. Szükség van-e fejlesztésre. Határozzuk meg, hogy a szükséges fejlesztések benne vannak-e a bevezetésben, vagy külön megegyezés alapját képezik, így el tudjuk kerülni a későbbi egymásra mutogatást.

Ne felejtsük, hogy minden egyes ponthoz akár több mellékletet is csatolni kell. A Projektterv rész tele van mellékletekkel, amiket tölteni kell. Nem csak szöveges elemzéseket tartalmaz.

 

II.                  Szerver paraméterezés

a.       Szerver beszerzés: Szerezzünk be egy szervert, amire a rendszert telepíteni fogjuk. Természetesen ezt csak akkor ha szükség van szerverre. Ha egy egyszerű kliens programról van szó, akkor ez a lépés elhagyható.

b.      Szerver telepítés (rendszerintegráció): A rendszerintegrációs csapat telepítse a szervert.

c.       Szerver paraméterezés (tanácsadás): Az igényfelmérés alapján a tanácsadó csapat paraméterezze elő a rendszert.

 

III.                Telepítés

a.       Kliensek telepítése: Már az ügyfélnél vagyunk helyszínen. Kliensek telepítése a helyszínen.

b.      Helyszíni finomhangolás: Az igényfelmérés alapján kiegészítő paraméterezés. Finomhangolás.

c.       Adatmigráció: Adatok átemelése korábbi rendszerből - ha szükséges.

 

IV.                Oktatások

a.       Teszt üzemi oktatás: A helyszínen oktatunk teszt üzemben.

b.      Éles üzemi oktatás: A helyszínen oktatunk éles üzemben.

 

V.                  Telepítés befejezése, zárása

a.       Igényfelmérés II.: Az oktatások során történik a további igényfelmérés, amikor az ügyfél már valóban - pontosan - el tudja mondani mit is akar. Ezeket folyamatosan tudjuk beállítani.

b.      Jelentés készítés: Záró akkord, jelentés készítés.

 

VI.                Támogatás

a.       Utólátogatás: A bevezetés után szükséges néhány utólátogatás.

b.      Fejlesztések szállítása: A felmerült fejlesztések leszállítása.

c.       Folyamatos oktatás, képzés: A szerződésben foglaltak szerint oktatás és képzés.

 

Remélem hasznos volt a mai bejegyzés is.

A bejegyzés trackback címe:

https://erp-blog.blog.hu/api/trackback/id/tr262310507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Macher Judit

macher_judit.jpg

Magamról

Macher Judit vagyok, a Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt. második generációjának tagja. A szüleim által 30 éve indított, bérmunkával foglalkozó Bt-ből mára egy közel 100 főt foglalkoztató integrátori szerepkört is ellátó Zrt. lettünk. Az innovatív megoldásokra való nyitottság mindig is jelen volt cégünk életében, így lettünk Magyarország öt Mintagyárának egyike. Ennek kapcsán számos céggel osztottuk meg a tapasztalatunkat a digitalizációval kapcsolatban, mely során mi is rengeteget tanultunk. Ezzel a bloggal az offline térből az online térbe tesszük át a párbeszédet a legújabb technológiákról (elsősorban az ERP-k területén), és az egymástól való tanulás lehetőségét. Időről időre olyan szakértőket kérek fel tapasztalataik megosztására, akiktől hiszem, hogy sokat tanulhatok, tanulhatunk.

Facebook

Elérhetőség

Ha kapcsolatba szeretnél velem lépni, mert véleményed van, meg akarsz osztani velem valamit, segítségre van szükséged, akkor ne habozz, írj nekem!

macherjudit@gmail.com 

Friss topikok

Kiemelt partnerek

 
logo_white_red_1.png

 prodHost Zrt.
Az okos vállalatirányítási rendszer

 

macher.jpg

MACHER Gépészeti és Elektronikai Zrt.

 

Partnerek

 

 cmo_logo.png

 

  

corvinus-logo-400x280.jpg

 kulcs.png

 hrp_logo_new-1024x552.png

 

 sclogo.png

 

 graphit_logo_1.jpg

Computerworld

Nincs megjeleníthető elem

www.erpblog.hu

Macher Judit vagyok, a Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt. második generációjának tagja. A szüleim által 30 éve indított, bérmunkával foglalkozó Bt-ből mára egy közel 100 főt foglalkoztató integrátori szerepkört is ellátó Zrt. lettünk. Az innovatív megoldásokra való nyitottság mindig is jelen volt cégünk életében, így lettünk Magyarország öt Mintagyárának egyike. Ennek kapcsán számos céggel osztottuk meg a tapasztalatunkat a digitalizációval kapcsolatban, mely során mi is rengeteget tanultunk. Ezzel a bloggal az offline térből az online térbe tesszük át a párbeszédet a legújabb technológiákról (elsősorban az ERP-k területén), és az egymástól való tanulás lehetőségét. Időről időre olyan szakértőket kérek fel tapasztalataik megosztására, akiktől hiszem, hogy sokat tanulhatok, tanulhatunk.

Search Clear

[-] mínuszos.hu

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása